Röpke 2 év telt el az utolsó bejegyzés óta.
Apa lettem. Fiam született.
Életem legnehezebb és legszebb korszakát élem.
Próbáltam rá felkészülni szakirodalom olvasással, lélekedzéssel, de annyit ért, mint meditálás a tomboló viharban.
Egyszerre tör rám a bizonytalanság és az elszántság, a kitartás és kétségbeesés, az öröm és a bánat, az élet a maga örökös kettősségével, amik között néha megcsillan az életcél.
Nem tudom van-e ennél nagyobb felelősség és nemesebb feladat, mint gyermeket nevelni.
A napi mantrák: megtudodcsinálni, jóldöntöttél, legközelebbügyesebben, nekicsakisalegjobbat, példátkellmutatnod, légykövetkezetes, hogyanneveljem.
Egész életemben nem gondoltam annyit az apámra, mint mostanság, amikor visszatekintve elemzem, hogy ő hogyan csinálta (legtöbbször rosszul) a dolgokat.
Sokszor próbálok magamra találni a feladatok között, de csak ritkán van idő előhalászni magam és megkérdezni, hogy ha lenne 5 perced mire gondolnál?
Hatalmas feladatba fogtam, hatalmas fához értem a játékbicskámmal. Ideje baltára váltani a visszahúzó ágak ellen.
,,Küzdeni erőnk szerint a legnemesbekért."
